Nagyon megjárja, aki így spórolna a rezsiemelésen: milliókat bukhatnak a felelőtlen háztulajok

2022 november 8.

Az elmúlt hónapokban az energiaválságnak köszönhetően a sokszorosára növekedett a felújítások száma Magyarországon.

 Azóta, hogy a kormány bejelentette, hogy csak egy bizonyos átlagfogyasztásig jár csökkentett áron az áram és a gáz, aki csak megteheti veszettül felújításba kezdett: lecserélte a nyílászárókat, hőszigetelést rakatott fel és megpróbált még az új szabályozás érvénybelépése előtt napelemrendszert igényelni, vagy telepíteni. Ezekkel a munkálatokkal pedig egyenes arányosan növekszik az ingatlanunk értéke is.

 

 

 

Azonban sokan nem gondolnak abba bele, hogy a munkálatok a felújítás befejezésével sem biztos, hogy véget érnek. A napelem rendszerek folyamatosan ki vannak téve a természeti és emberi hatásoknak, így érdemes rájuk biztosítást kötni, akár már a kivitelezés fázisában is, ahogyan Tunner János, a Bankmonitor biztosítási elemzője is tanácsolta lapunknak.

"A készülő napelemrendszert már a kivitelezés fázisában is érdemes lehet biztosítani. Erre alkalmasak az építés-, szerelésbiztosítások. Amennyiben a rendszer szerelése alatt károk keletkeznek, úgy a biztosítás megtéríti azt"

 

 

– mondta el a szakértő, aki azt is kiemelte, hogy szerinte érdemes olyan kivitelezőt választanunk, aki rendelkezik ilyen biztosítással. Ez ugyanis így kiterjedhet a hibás kivitelezésből, ügyetlenségből, az anyaghibákból eredő károkra is az elemi, vagy betöréses lopással, rablással vagy vandalizmussal okozott károk mellett. Ezt támasztotta alá lapunk megkeresésére Lambert Gábor a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője is, aki szerint a legegyszerűbb, ha annál kezdeményezzük a szerződésünk aktualizálását, akivel azt korábban megkötöttük.

 

 

A napelemek, napkollektorok, hőszivattyúk igen nagy értéket képviselnek, hiszen a legegyszerűbb rendszer is milliós beruházást igényel. Ráadásul elhelyezésüknél fogva a környezet és emberi hiba is könnyen kárt okoz bennük.

"Ezen berendezések kárai is biztosíthatók a lakásbiztosítási szerződés kiterjesztésével, a biztosítóknál ezek a berendezések az ingatlan vagyoncsoport részét képezik"

– tanácsolta a Bankmonitor szakértője, aki kiemelte, hogy a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások esetében is a napelem, napkollektor, hőszivattyú az ingatlanok részét képezi, az alapcsomag is fedezi őket. A biztosításunk frissítéséről pedig nem érdemes megfeledkezni, hiszen sok fejfájástól tudjuk magunkat megkímélni vele. Ráadásul sokszor a támogatás feltétele önmagában a biztosítás is.

 

 

Mire jó a napelem biztosítás?
Tunner János elmondása szerint a legtöbb esetben a napelemek, napkollektorok az épület részeként mindazon kockázatokra biztosítottak, amire az épület is. Így tűz, vihar és jégverés okozta károk után is fizet a biztosítónk.

"Arra kell ügyelni, hogy az épületre meghatározott biztosítási összegben szerepeljen a napelemek, napkollektorok értéke is, különben felléphet alulbiztosítottság"

– tette hozzá a szakértő. A pénzügyi elemző viszont azt tanácsolja, hogy ezen kívül érdemes töréskárokra, vandalizmusra és lopáskárokra is kiegészítő biztosítást kötni, amik általában egy bizonyos összegik nyújtanak védelmet.

 

Sokszor pedig ezeknek a megkötése nem döntés kérdése, hanem feltétele a támogatásnak, amit igényeltünk:

"Hitelből, vagy állami támogatásból finanszírozott napelemes rendszer kiépítésénél a finanszírozó elő is írhatja a napelem biztosítás megkötését"

– emelte ki Tunner János, aki azt is elmondta, hogy számolnunk kell azzal, hogy a napelemes rendszer árával az ingatlan értéke is nőni fog, így a biztosítás összege is változhat.

 

 

 

Nőni fog a biztosításunk ára

 


A biztosítás összege változhat az energetikai felújítással párhuzamosan, vagyis a biztosított vagyontárgyak pénzben meghatározott értéke, amire a káresemény bekövetkeztekor az ügyfél számíthat. Azt azonban láthatatlanban szinte lehetetlen megmondani, hogy pontosan mennyivel:

"A biztosítási összeget formailag minden esetben a szerződő határozza meg, a gyakorlatban azonban ehhez a biztosító segítséget nyújthat. Erre a célra dolgozták ki az úgynevezett ajánlott vagy javasolt egységár intézményét, amely az adott biztosító által valamely vetítési alapra (praktikusan például a hasznos alapterület egy négyzetméterére) kalkulált újjáépítési költség"

– mondta el Lambert Gábor. A szakértő továbbá kiemelte, hogy a konkrét épület újjáépítési költsége annak kialakítottságától függően lehet a biztosító által javasolt értéktől jóval magasabb, de alacsonyabb is. Ilyen esetben az ügyfél természetesen igényelheti, hogy az általa javasolt biztosítási összegre kössék meg a szerződést, hiszen az felel meg jobban az érdekeinek.

 

 

A bejelentést pedig kár elmismásolni, hiszen maximum pár ezer forintot spórolhatunk rajta éves szinten, miközben akár milliókat is bukhatunk.

Ha nem jelentjük be a változásokat, akkor a biztosító pro-rata térít. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy éves szinten néhány száz vagy ezer forint megspórolásával a káreseménytől függően akár több millió forinttól is eleshetünk

– hangsúlyozta Lambert Gábor. Tehát, ha nem jelentjük a károkat, akkor alulbiztosítottak leszünk ez pedig komoly bajt is jelenthet.

 

 

A nagyléptékű ingatlanfelújítást követően nem szabad megfeledkezni a biztosítások megújításáról sem, ennek elmulasztása esetén előfordulhat, hogy kár esetén annak csak egy részét fedezi a lakásbiztosítás. Ez az alulbiztosítottság – egészítette ki a fentieket a Bankmonitor szakértője, aki elárulta, hogy a biztosítási összeg nagysága akkor helyes, ha az eléri az elkövetkező egy biztosítási évben a meglévő, illetve elkészülő épület, a beépítésre kerülő épületberendezési, felszerelési tár.

Ezen adatok ismeretében szükség szerint módosítani kell a biztosítási szerződést is. A biztosítói értékkövetés ugyanis nem foglalja magában az épp folyamatban lévő felújítás, beruházás miatti értéknövekedést. Erről az ügyfélnek kell tájékoztatnia biztosítóját. A változás-bejelentés a biztosított elemi érdeke és a szerződésben előírt kötelezettsége

– húzta alá Tunner János.

 

 

Összefoglalva ha nem jelentjük be a felújítást, akkor nagy valószínűséggel nem is fogunk kártérítést kapni, hiszen az ingatlan értékébe nincsen belefoglalva a változás. A szakértők szerint minden nagyobb, vagy kisebb átalakítást – ami hatással van otthonunk értékére – érdemes bejelenteni, illetve minden évben átgondolni a szerződésünket.

 

 

Te mit lépsz a rezsiemelés ellen?
Egekbe emelkedtek az energiaárak egész Európában, ami a rezsiemelés júliusi bejelentését követően minket, magyarokat is húsbavágóan érint. És a fűtési szezon közeledtével ez egyre fájdalmasabb lesz. A Pénzcentrum és a Miskolci Egyetem egy közös felmérést indított, ebben többek között arról szeretnénk pontos képet kapni, hogy hogyan hat az energiaválság a magyar lakosságra, és milyen állapotú házakban, lakásokban várjuk a telet.

 

Forrás: Pénzcentrum

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szabott szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.RENDBENSzabályzat