Több mint százezer forintot költenek évente magánegészségügyre a magyarok

2021 szeptember 24.

Egy felmérésben megkérdezettek döntő többsége saját zsebből finanszírozza a szolgáltatást, alig vannak, akik egészségbiztosítással vagy egészségpénztári számláról költenek.

A koronavírus-járvány előtt a 20 és 65 év közötti hazai internethasználók 58 százaléka vett már igénybe egy vagy több magánegészségügyi szolgáltatást. Ez az arány nem csökkent 2020 és 2021 során sem, sőt a magánellátást igénylők 13 százaléka most először élt ezekkel a lehetőségekkel – derült ki az NN Biztosító friss kutatásából.

 

A válaszadók az elmúlt egy évben átlagosan 113 ezer forintot költöttek magánegészségügyi ellátásra. Ez a ráfordítás magasabb volt, mint előző években, ráadásul a műtéti felépülés időszaka is megterheli a páciensek pénztárcáját.

 

A megkérdezettek közül a magánegészségügyi ellátást igénybe vevők döntő hányada, 79 százalék zsebből finanszírozta a szolgáltatást, és mindössze 17 százalék fizetett egészségbiztosítással vagy egészségpénztári számláról. Ők azt mondták, hogy a legfőbb érv a biztosítás mellett, hogy fel tudnak készülni a váratlan helyzetekre.

 

A felmérésben résztvevők 12 százaléka már elgondolkozott azon, hogy kötne egészségbiztosítást, vagy ezt az opciót kiegészítőként beletenné már meglévő biztosításába, köztük többségben vannak a gyerekesek.

 

Forrás: 
https://www.napi.hu/magyar-vallalatok/nn-biztosito-draga-maganegeszsegugy-orvos-szolgaltatas-egeszsegbiztositas-koltsegek.733231.html
https://mabiasz.hu/tartalom/646/1/hirek/tobb-mint-szazezer-forintot-koltenek-evente-maganegeszsegugyre-a-magyarok-hvg-cikk
https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/egyre-nepszerubb-a-fizetos-egeszsegugy.664042.html

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szabott szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.RENDBENSzabályzat